Van egy dolog, ami rosszul megy Debreczeni Gábornak!
2024. dec. 9. 9:19
Nem nagyon szabad megfeledkezni Debreczeni Gáborról, aki kisebb és nagyobb pihenők mellőzésével készül töretlenül Mastersbe, és ez be is jött neki a 2024-es szezon végén.Mert ugyan Superbody-n oda akart állni az élmezőny mellé, ezért GP-ben indult akkor is, ha tudta, hogy nincs esély, de a PCA VB-n Amsterdamban már nem volt ilyen presztízs kérdés, hiszen nem volt ott a teljes magyar élmezőny.
Gabit ezúttal ráadásul megszállta Buddha, iszonyatos nyugalommal csinálta végig a versenyt. Késett pl. a barnítás, utolsó pillanatban esett be a backstage-be, éppen csak tudott melegíteni, de cseppet sem idegeskedett, pedig Kokovai Andor, a PCA csapat vezetője már kissé izgult.
Érdekes, hogy elő szokott fordulni a backstage-ben egyfajta rivalizálás, szaknyelven farokméregetés a versenyzők között, de Gabit ez is hidegen hagyta, eddig még sosem tapasztalt higgadtságot és lelki nyugalmat érzett, talán azért is, mert tudta, hogy sikerült az a forma, amit össze akart hozni.
Meg is lett a Masters győzelem, így felállhatott profiba, ahol viszont barátságosan üdvözölték a színpadon a többiek. És bizony itt is meglett a dobogó.
Nekem úgy rémlik hogy Gabi valami visszavonulást emlegetett az elmúlt években. Ezzel nagyon rosszul halad és hogy teljes legyen a kudarc visszavonulás szempontjából, 2025 őszére készül: versenyezni, nem visszavonulni.
a képek illusztrációk a Superbody 2024 utáni napon fotóztam
helyszín: F5 Dunakeszi