Libanon Oroszlánja a Goldban is volt!
Mellékes apróság, hogy a mobil hangosításom tápegysége elveszett, gyorsan kellett vennem egy másikat hogy megtarthassuk a rendezvényt, de hát szokva van az eke a szántáshoz. És az sem meglepő, hogy tegnap megtaláltam a kocsiban, mert soha nincs idő rendezvény után semmit összepakolni normálisan. Jelenleg 4 objektívsapkám hiányzik például, de nyolcat fogok rendelni élből.
Rizikó ide vagy oda, nem panaszkodhatunk! Nem csak ahhoz képest, hanem abszolút értékben sem, mert meglepően sokan jöttek el. Nyilván a nem sokkal ezelőtt tartott Ronnie Coleman eseménynél ez sokkal kisebb volt, de azt hiszem az élmény megvolt Samirnek is.
Hogy ne legyen két rendezvény ugyanaz, itt is volt variáció, Kathi Béla ötlete az volt, hogy Samir mellett, Kökény Béla, Bohos Kornél és Tóth Dani is benne legyen a programban. Nyilván ezt kissé nehéz volt megoldani, de Dani és Kornél sztorijai mellett Kökény Béla szakmai szemlélete is sokat tett hozzá az ügyhöz.
Az esemény után Samir ún. "training clinic"-et tartott a Scitec Gold négy edzőjének. Hungarian Hammer Németh Pistivel beszélgettem erről a részről és elképesztő pozitívan nyilatkozott. Nyilván sok év rutin után nem biztos, hogy újat tanul az ember, de ha figyelembe vesszük az apró nüanszokat, amit tényleg csak a vájtfülűek értenek, akkor bizony az élmény nem csak abban merül ki, hogy egy legendával edzhetett az ember, hanem mindig lesz valami okosság.
Még az NPC/IFBB Pro liga is jelen volt
Az utólagos visszajelzések számomra megdöbbentően pozitívak. Ugyan ez a többszereplős formátum Samirral kevésbé működik mert nagy dumás és nyilván rajta volt a fókusz, de Béla ötlete az volt, hogy megtisztelje top sportolóinkat, hogy egy platformon láthatja őket a közönség.
Fotózni sajnos gyakorlatilag nem tudtam, cserébe kivételesen megosztok egy bölcsességet Samirtól: szerinte akkor lehet sikeres testépítő valaki, ha minden más rendben van az életében és alapvetően boldog.
És ha végiggondoljuk, ez az üzenet sokkal súlyosabb, mint amilyennek elsőre hangzik.