Amikor Dani bedobta, hogy lábazzunk vasárnap - ami nekem régen eleve a nemzetközi lábnak volt a mikro-legendás tíz sorozatos guggolásokkal, ahonnan mindenki kibukott végül - a logisztikai kérdést gyorsan rövidre zártam, mert ezer éve ki akartam menni Guldihoz. Nyilván szóltam Rigó Ricsinek is, gyakran jár ő is ide, ha meg nem így lenne, pláne szóltam volna.

 A Guld's Gym Veresegyházán van, a történelme során a harmadik , végleges helyszínen. Eredetileg Turán indult kis pénzből, szedett-vedett eszközparkkal, majd sok év alatt becsületes, szívós munkával alakult ki a mostani színvonal, részben köszönhetően annak is, hogy a második hely bérbeadója egyre lehetetlenebb feltételeket támasztott.
A Guld's Gym érdekes módon teljesen véletlenül hasonlít az első, debreceni Cutler Gym-hez. Ez is egy hosszúkás helyiség, belül kétszintes, szintén fent vannak az öltözők, de itt a terhelhetőség miatt. A név nyilván a Gold's Gymre hajaz viccesen és ez előre jelzi Guldi személyiségét ill. azt, hogy mire számíthatunk: nem ez a legszomorúbb terem az országban, lásd a második képen a gyűjtemányt. (Guldi a becenevét nevét a sok évvel ezelőtti "Guldenburgok öröksége" című szappanoperából vette, el nem tudom képzelni, miért, de alapvetően fórumos nicknév volt, mint nekem a Bunny. )

A lényeg: én gyors lábazást terveztem, Dani viszont bolond.   Mellesleg Ricsivel se könnyű lábazni és nem azért, mert túl kicsik a súlyok.  Jött pár új gép, rá is mentünk rögtön. Az első egy deréktámaszos (hack?) guggoló volt: deréknál tart és combtőnél kell kapaszkodni, azaz nem válltámaszos: gerincterhelés-kiiktatás pipa.  Nagyon mélyre be lehet ülni vele, precíz a mozdulat, meglepően nem terheli a térdet. Amikor nem ismerünk egy eszközt, kis súllyal, vagy súly nélkül kezdjük. (Igaz, ha ismerjük, akkor is.) Az első sorozatban megvárattam őket, mert vagy 70 ismétlést csináltam, jó koncentráltan. Ebből az utolsó 30 alsó holtpont közeli lassú, rövid ismétlés (tehát csak félig álltam fel) majd felső holtpont, nagyon ügyelve, hogy a térdem ne essen be magától, hanem feszítsem a combot végig és a térd kontrolláltan mozduljon hátra. Majd tíz teljes ismétlés jött. 
Innen mentünk felfelé, öt sorozat biztos volt. És itt akár abba is hagyhattuk volna, annyira koncentrált és technikás volt az egész végig, hogy már minden érzékünk csak a lábunk létezését jelezte. De muszáj volt kipróbálni a guggoló gépet. 
Részemről a guggoló gépet nagyon kedvelem, szemben mondjuk a Smith-gépes guggolással, amit punci dolognak tartok, pláne ha ott erősködik valaki.  Egy jó guggoló géppel ugyan megoldjuk a stabilizálás nehéz kérdését, de egy olyan jó ívben vezet, hogy megéri feláldozni a szívást a jobb (cél)izommunka érdekében. Konkrétan ezt a márkát nem is ismertem és el is felejtettem a nevét, de látom magam előtt a helyzetet, amikor Guldi kipróbálta és rávágta, hogy "ez kell!"  Egy gép egyébként mindig hamis biztonságérzetet ad: hiába vezet és sokkal kevésbé veszélyes,  mint a guggolás, de meg lehet itt is sérülni, ezért mi eleve a technikára, a comb folyamatos feszítésére és a mély alsó holtpontra helyeztük a hangsúlyt, nem a súlyra. 

A szlogen legyen ez: a hangsúly a lényeg, nem a súly, haha! 

Egyébként Ricsinek a legküzdősebb a mélyre beülés a térdsérülése (pontosabban a leszakadt combjai) miatt (hiszen elvileg ő nem is tud járni az orvosok szerint), de óvatosan erőlteti  a kérdést azért.  Itt már totál kikészült a combom, meg se próbáltam pluszban az erőltetett vagy rövid ismétléseket, tízeket bírtam csak.
Innen a mai trendi p*csreakasztós guggoló felé vettük az irányt. Elnézést a trágár kifejezésért, nem tudom mi ennek az ingás guggoló gépnek a neve, amelynek ingája nagyjából csípőmagasságban van és szemből kell beleállni, első látásra férfiaknak veszélyes pozícióba. (Majd kitalálok rá egy szót.) Itt is az a lényeg, hogy jó mélyre kell guggolni és mivel övre akasztjuk a gép (erő) karját, nem terheljük a gerincet. A kapaszkodó határozott önbizalmat ad a mozdulathoz, pedig nem ott húzzuk fel magunkat, egyszerűen taposni kell sarokkal. Fontos a megfelelő pozíció megtalálása persze, nagyjából függőleges háttal kell a súllyal mélyre beülni, majd törekedni felfelé. Érdekes módon a többiek itt szenvedtek, nekem meg könnyű volt.

Innen már csak könnyű combhajlító gépezés jött. Megmondom a frankót, itt pláne elveszem a súlyt: ez egy hosszú izom, nagy súllyal egyszerűen nem érzek semmit. Inkább megyek ismétlésre, meg csúcsösszehúzódásra. Ennél az ülő Technogym Selection gépnél van egyfajta fura megtámasztás ami a sípcsont felső részére esik, rohadtul idegesít minden alkalommal. 
Az utolsó - nekem levezető - lábnyújtás során Dani még őrült intenzitásfokozást akart, mondtam, hogy sok sikert, maradok a koncentrációnál, mert nem megölni kell a lábakat a közhiedelemmel ellentétben. Azért ő szívatta még Ricsit segítős erőltetett ismétlésekkel, remélem is, hogy másnap mindketten egész nap gyalogoltak meg futottak a melóban és sokszor le is kellett guggolni valamiért. 

Így sem úsztam meg, hogy ésszel edzettem: bejött a szörnyűláb-szindróma. Még aznap este. Ha nem tudod, mire találtam ki ezt a nyelvújító szándékú kifejezést, akkor még fokoznod kell az intenzitást!

 képek: én
Helyszín: Guld's Gym Versenyház